Gondolkodom, tehát (nemtudom) hogy vagyok…

2011 március 30. | Szerző:

 Az zavar a leginkább, hogy a bennem élő gyermek “sérült”, amin én már nem nagyon tudok változtatni, maximum csak úgy, hogy én ilyen “bűnöket” nem követek el a saját gyerekemmel szemben, mint ami velem megtörténtek.. Így visszatekintve túl sok értelmét nem látom, hogy éltem, de az a legjobb dolog ebben a semmilyen létezésben, hogy mégis elértem valahova.. Megtaláltam a Páromat, akit nagyon szeretek, bár néha szerintem már lassan jobban bújik hozzám, mint én hozzá… Nagyon kis dolgok képesek összezavarni, és felidegesíteni, bár nálam a felidegesítést nem a szó szoros értelemben kell gondolni, mert ritkán szoktam üvöltözni és kiabálni.. Inkább az az elfojtós típus vagyok, csak egy idő után robbanok…

Most átakarom élni azt is, amikor nem ilyen vagyok, hanem olyan amilyen valójában vagyok. A visszabeszélős, mindenről véleményt nyilvánító nőszemély, aki csak keveseknek mutatkozik meg.

A távoli jövőben azt látom csak, hogy jövő héten szombaton végre fodrászhoz megyek, és normális emberi fejem lesz végre.. Bár eddig is ez volt, szóval nem lett munkanélküli miattam kvázimodó 🙂 Mostanában majdnem mindegyik hétvégém foglalt lesz, megyünk majd kirándulni is; amit nagyon várok már… illetve megyünk a Hungaroringre is.

Magamtól persze ilyen helyekre nem jártam volna, de mivel most megvan ez a társaság így élvezem..

Talán majd helyre teszem magamban a nőiességgel kapcsolatos viszonyomat is, bár úgy érzem ezt már később megkellett volna tennem, elvégre cirka 5 év múlva már 30 leszek, és kikellene nőnöm abból a formámból, hogy irigy vagyok és gyűlölöm a terhes nőket, mert azt verték a fejemben gyerekkoromban, hogy anyám milyen nehezen esett teherbe, blablabla.. innentől kezdve én szerintük imádkozhatok ha gyereket akarok… Szóval mostanában ez a téma idegesít… hogy van 1-2 20-21 éves “barátnő” a környezetemben, akik mindenféle szakma és munka helyett lebabáztak, és elvették őket feleségül… ők manapság a tinimamik, ami aztán nagy divat lett.. de én aki 25 éves vagyok nem tehetem azt meg, hogy teherbe eshetek, mert nem akarom a semmire megszülni a gyerekemet… és én vagyok irigy rájuk, holott lehet hogy majd ők fognak sírni, ha később elválnak… és a belső énem nem akarna velük szóbaállni, mert abszolút elítélem őket, mégsem küldöm el őket melegebb éghajlatra… de vajon tehetek-e ilyet velük? Haragudhatok-e másokra azért mert nekik máshogy alakult az életük, mint nekem? Haragudhatok-e rájuk, hogy kb. 2 éve vannak együtt a párjukkal, és már jön a második gyerek? Lehetek-e irigy rájuk? Szerintem nemtudom…

Úgy látszik az okos énem még alszik… remélem holnapra felébred…

Címkék: , ,

Elmentek a régi barátok…

2011 március 24. | Szerző:

 Hiába álmodtam egy világot magamnak… ezt a világot még nem tudtam megvalósítani… rólam csak annyit, hogy 25 leszek, teli álmokkal és vágyakkal, még sincs annyi vér a pucámban, hogy ezeket mind megvalósítsam… talán kevés vagyok mint téliszalámiban a hóesés, vagy éppen egy rosszabb periódusomban vagyok, nem tudom. De a lényeg, hogy mostanában egyre többször szeretnék a magam ura lenni, azt csinálni amit én akarok, mint egy hülye kis kamasz, akinek a seggén a tojáshéj. Talán azért van ez így, mert az én tojáshéjamat már elkellett volna hagynom(de minden bizonnyal még nem sikerült), vagy én is abba a körbe fogok tartozni aki az “örök gyerekek” táborát erősíti majd? Ki tudja? 

Írni csak akkor szeretek, ha van ihlet; ez általában mindig akkor jön, amikor dolgozom és még véletlenül se tudok hódolni az életem legnagyobb hobbyjának, az írásnak így ennek folyományaként sok hülye betegséget és idegeskedést találok ki magamnak, hogy addig se unatkozzak… Tény, hogy nem biztos hogy jó fekvésű szobám volt gyerekkoromban, bizonyára az viselhette meg gyermeki lelkemet… mindenesetre az erő velem van, úgyhogy megpróbálok mindenhonnan felállni… csak kellenének a barátok, akik már nincsenek… 

Címkék:

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!